2007. május 7.

Az Árpád-sávos zászló

A manapság oly népszerű, szinte nemzeti sporttá váló politikai csatározások idején a szélsőségek, és ezáltal a velük foglalkozó média is sokkal nagyobb szerepet kap. Ennek az eseménysorozatnak egyik szenvedője – szüntelen szereplésével - az Árpád-sávos zászló. A gond csupán az, hogy kihasználva az emberek tudatlanságát, alulinformáltságát és azt a lustaságot, mely legtöbbünket jellemez, egy olyan világban, ahol úgy is mindent megmondanak TV-n, rádión, meg Interneten keresztül, ősi jelképünk áldozatul eshet egy erősen liberális réteg befeketítő hadjáratának. Nem kisesszé következik, sokkal inkább összefoglalás. Előttem sokan megírták már a témába vágó értekezéseiket. Felesleges lenne lehúznom róla egy újabb bőrt. Arra viszont vállalkoztam – mert véleményem szerint az olvasóim nem kifejezetten járatosak a témában – hogy összefoglaló jelleggel adjak nektek pár linket, amely tökéletesen megvilágítja a dolgot. Az írások pár perc alatt átfuthatók, legtöbbjükben a tényanyag megegyezik, így feldolgozásuk sem jelenthet különösebb problémát. Elöljáróban néhány tény azok számára, akik nem veszik a fáradtságot.

Tények az Árpád-sávokról:
-Ősi magyar szimbólum (részletesen lásd a linkelt írásokban).
-Megjelenik a Nemzetbiztonsági Hivatal címerében (a Turullal együtt), jelen van az 1990-ben megszavazott kiscímerben, megannyi megye és település címerében.
-Jelen van mind Hunyadi Mátyás királyi lobogójában, mind az Anjouk zászlajában, s szerepel a hadsereg zászlaja között.
-2006-ban Gyurcsány Ferenc az Árpád-sávos lobogó jelenlétében teszi le a Miniszter elnöki esküt. 2006. Október 23.-án a forradalmárokra emlékezve az Árpád-sávos lobogót is felvonultatják.
-Magyarország címerében csak Rákosi Mátyás és Kádár János idejében nem volt Árpád-sáv.
-A hungarista Nyilaskeresztes mozgalom csak stilizáltan illeszti be szimbólumrendszerébe az Árpád-sávokat, emellett zászlójukon megjelenik a nyilaskereszt, benne a hungarizmusra utaló „H” betűvel. Az Árpád-sávos lobogó 4 piros és 4 ezüst (fehér) sávból áll. Pirossal kezdődik és fehérrel ér véget. A Nyilasok zászlajában 5 piros és 4 fehér sáv szerepelt. Ez ma tiltott önkényuralmi jelkép.

Személyes véleményem a témával kapcsolatban, hogy nácizmusról, antiszemitizmusról, betiltásról (ilyenről is volt szó) beszélni a zászló kapcsán nem több mint szegénységi bizonyítvány. A legtöbben a szvasztika (ősi indai vallási szimbólum) – horogkereszt (tiltott önkényuralmi jelkép) párosítással érvelnek, s ezt a párhuzamot a Hungarizmus és az Árpád-sáv között megtalálni vélik. Ez a megvilágítás – habár a laikus számára megalapozottnak hathat – téves. Ne felejtsük el, hogy a szvasztikának semmi köze nem volt Németországhoz – eredeti formájában még most sincs – Hitler megjelenése előtt. Teljesen természetes, hogy egy lopott szimbólum átvétele, megváltoztatása, és bemocskolása közel sem azonos egy olyan szimbólum esetében, mely a magyar nép legkorábbi történelméhez kapcsolódik. Ha a Nyilas mozgalom következtében betiltanák az árpád-sávos zászlót, az olyan lenne, mintha Indiában, a II. VH. szörnyűségei miatt betiltanák a szvasztikát. Ezt még leírni is abszurd.

Az Árpád-sávos zászló történelmünk dicső, honfoglalás utáni korszakára emlékeztet. Egy ősi, büszke, Kárpát-medencét betöltő magyarságot juttat eszünkbe, s kitörölhetetlenül történelmünk szerves része. Eltörlése vagy megsemmisítése a hagyományőrzés elleni legnagyobb csapással fenyeget, s ilyen szempontból akár a lovas-íjászatot is betilthatnák. Ha rossz emberek rosszra használják, és az Árpád-házi királyok zászlajának árnyékából ordibálnak uszító, rasszista kijelentéseket, s mocskolódnak szüntelen, próbáljuk felidézni a zászló eredeti jelentését, s haragunkat az azt tartó személyre vetíteni, ne a magyarág egyik legősibb szimbólumára. Amennyiben nem így teszünk, úgy nincs már zászlónk, amire büszkék lehetnénk.

Ajánlott olvasmányok:
-Magyar Történelmi Zászlók (!!!)
-Fidesz.hu portál
-Szabad Újság
-Árpád-sávos.hu portál
-Jobbik.net portál
-Figyelő
-Forradalom 2006

Ajánlott videó:
-Best of Árpád-sáv

Post script: Az oldalon a témának megfelelőn új szavazást írtam ki. Ezen felül köszönöm mindenkinek, aki olvas, ugyanis a portál átlépte a 10.000 látogatást, ami világviszonylatba semmi, de nekem elég visszajelzés. Isten tartsa meg jószokásotokat. Ezen felül, csak mellékesen megjegyezéném - hisz úgy is írok még róla - hogy júniusban lesz Árpád Nagyfejedelem halálának 1100. évfordulója.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdv Deluksz!

Nem vagyok liberális mielött azt gondolnád, csak nem értem miért lett jelképe ez a magyarságnak, miért pont ez a zászló, miért pont egy olyan időben amikor eléggé erősödik a szélsőjobb?

Miért egy olyan zászló ami csak minimlisantér el a nyilasok álaál asználttól, miér egy olyan ami ha jól tudom a MIÉP jelképe is.

A régi képekn 56, 1948-as forradalomba miért nem volt használatos a jelkép?


Mellesleg nagyon örülök a zászlós linknek, nem tudod hogy hol lehet vásárolni törtnelmi kevésbé népszerű zászlókat?

Névtelen írta...

huhh bocsi a sok helyesírási hibáért de nem othon vagyok és lemerülőben volt az elem a billentyűzetbe.

Névtelen írta...

ja és 1848-as forradalom :)

DeluksZ írta...

Szia Uglúk. örülök, hogy még olvasol. A kérdéseid nagyon jók és ezekre nem is itt, inkább a következő bejegyzésben válaszolok. A történelmi zászlók vásárlásáról én is kérdeztem fatert. Sajnos ilyenről ő sem tud, ami nem meglepő, hisz viszonylag kevés ember veszcsak úgy Hunyadi Mátyás királyi lobogót, vagy Honvéd lobogót. Rendelésre biztosan csinálnak, majd utána járok (egy Mathias Rexes lobogó ugyanis érdekel.)

Névtelen írta...

bonyolult a téma,de szerintem a szvasztika hasonlat nagyon is helyénvaló!

és a jobboldal most egy újabb nemzeti jelképet,eszmér utáltatott meg az ország minimum 50%-ával.

mint ahogy március15-én sem teszek már fel én sem kokárdát,mint ahogy nem szeretem meghallani már a himnuszunkat sem(mert rengeteg szemét szituációban énekelgetik ),és ahogy egyre inkább utálok már magyar lenni.

Névtelen írta...

Deluksz: Engem is hasonló zászló érdekelne, ha megtudsz v.mit iwiw-n vagy itt irjál légyszives mert nekem is kéne egy darab.

vargacsabi: én kitűztem volna a kokárdát ha mentem volna v.hova ithonról, éneklem mint a Szózatot Himnusz, Nemzeti dalt egyaránt.

Abba viszont egyetértek veled, hogy ezek a jelképek ki lettek sajnos sajátítva. Azért írtam amit írtam mert nekem egy Árpádsávos zászló alatt nem az ugrik be, hogy a dicsű múltba mit szinbolizált hanem azt, hogy akik most használják azok szerintem nem arra akaran ezzel célozni, hogy István királyunk mit tett az országért, haenm hogy hány zsidót és magyart lőttek le, lőttek a Dunába.

TISZTELET A KIVÉTELNEK!

Névtelen írta...

Hello!

Érdekes a bejegyzésed, és természetesen megint nem nélkülözte a saját elfogultságodat a témával kapcsolatban. Szerintem azok az emberek akik ezt a zászlót használják tüntetéseken, nemhiszem hogy pontosan tudnák mit jelent, biztos nem az "eredeti" jelentése miatt lengetik. CSatlakozva az előttem szóvóhoz, miért pont ezt? Van elég féle zászló gondolom én. Én igenis elítélem ezeket, sajnos nemtaláltam megfelelő rublikát a szavazásodnál, de nyomtam egyet. Nézéttek meg milyen emberek használták azt a zászlót a tüntetéseken, olyan éjjfél körül, a derekukra csavarva, stb. Az indiai vallási jelkép, ha nem tévedek, szintén nem egyezik meg pontosan a horogkereszttel. A végére két kérdés, amire keresem a választ. Azok az emberek, akik ezt a zászlót lengetik, lengették, miért teszik? Miért nem a magyar zászlót lengetik?

Névtelen írta...

hát tudod hogy nekem melyik irányba húz a szívem..énnek fényében kár lenne ugyanazt leírnom amit az előttem szóló 3fiatal ember szivemből szólóan megfogalmazott...talán még annyit, hogy a horogkereszt is eredetileg egy ősi indiai jelkép volt....mégsem teszem ki magamra, mert ízléstelenség.

Névtelen írta...

Ez a video meg nemtom... szép és jó, de azért ilyen mértékű hasonlítgatás, butaság. Ennyi erővel az USA zászlója is árpád sávos...

DeluksZ írta...

Tavi: gondolom a nyakkendős képekre gonolsz, az tényle felesleges szerintem is.

Josi: A horogkereszt nem ősi indiai szimbólum. A szvasztika az, és azt kint használják is ezerrel:)

Névtelen írta...

...
a szvasztikát sem teszem ki magamra, mert a sok buta ember nem tudja h nem ugyanaz, ahogy az árpádsávost se tudja sokmindenki..indiában nyílván hogy használják...nem élnek többszázezren akik esetleg érzékenyek a témára mert a fél családjukat kiirtották..

Névtelen írta...

vargacsabinak üzenem,hogy az elkeseredettséget én is pont így éltem meg mint ő,de aztán találtam valamit ami megváltoztatta a gondolkodásomat!A Jobbikot!
Rájöttem,hogy nem tudom szégyellni a magyarságomat,mert igenis büszke vagyok rá,és szégyelljék azok akik hazaárulóként eladták,kisemmizték ezt az országot és nemzetet!
Én nem punnyadok semmittevésbe és nem segítem a rablókat,inkább a magam erejéből és a hozzám hasonlók ideológiájából erőt merítve,próbálok valami keveset is,de valamit tenni a hazámért!

yano
Győr