Hello emberség. Azt kell mondjam, egy csodálatos hétvég-előn vagyok túl Adriennel és egyik legkedvesebb, de minden bizonnyal legrégebbi barátommal, Tamás pajtásommal. Történt ugyanis, hogy Tamás (továbbiakban Tavi) úgy határozott, jó sznob módjára feljön, s vesz magának sokér’ ruhákat a Westendben, mert szeged, az olyan putri hely, ahol jó cuccokat nem lehet ugye kapni… persze lehet, hogy a hiányom keltette szűnni nem akaró fájdalom is közre játszott abban, hogy vonatra ült, de kétlem, hogy döntő szerep jutott volna ennek az érzésnek.
Szóval feljött hát pénteken, d.u. 3 órakor. Ki is mentünk elé Adriennel, ahol is találkoztunk legidősebb, s egyetlen öcsémmel, Csabával. Adrienn hosszas nézelődés, méregetés és latolgatás után újra megállapította a megállapítani valót, miszerint köztem és öcsém közt a nemünk az egyetlen hasonlóság.
Öcsémet a vonatra, Tamást meg metróra raktuk, s ment ki-ki a saját úti célja felé. Ez nálunk a Hostel volt. Az előző kijelentés, miszerint „Tamást a metróra raktuk”, azért volt hamis, mert a szándék megvolt bennünk, pusztán csak a jegy automaták nem szerették volna, hogy igénybe vegyünk a tömegközlekedést. Mindkettő rossz volt ugyanis. Gyalog folytattuk utunkat pest csodás utcáin, s egyszer csak megérkeztünk a Colors Hostel Budapest bejáratához. Fent elrendeződtünk, bemutattam Tavit néhány ott lébecoló lakótársamnak, s kedves kis Máténk egyből fel is ajánlotta kispajtásomnak, hogy aludjon nyugodtan az ő vetett ágyában. Mégiscsak jobb az, mint egy vetetlen ágyon, takaró, s párna nélkül kényelmetlenül bóbiskolni. Mindezek után én Frosty hal rudacskákat sütöttem, Tavi pedig sajtos sonkás mártásos tésztát evett, s bevetettük magunkat a Westendbe nézelődni, iszogatni elit helyeken, sok pénzt elkölteni 2 decis gyümölcslevekre meg fél deci kávékra. Miután ezzel is megvoltunk, mozijegyünket felhasználva megnéztük az Én, a nő meg még egy fő című aranyos sablon-romantikus-vígjátékot, ami nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A következő színtér a Ferenciek tere, ahol szorgosan, csapatba verődve kerestünk egy beülős, iszogatós helyet, de ilyet nem találtunk a környéken. Azaz csak egyet, ahol egy üveg Dreher 680 forint volt. Azt kihagytuk. Felmentünk hát jó öreg hadiszállásunkra, s néhány sör, meg egy barackpálinka társaságába elkezdtünk pókerezni. Én vesztettem, de hogy ki nyert az örök rejtély marad. Tavi ezek után jó feleség módjára, fejfájásra panaszkodva elaludt, mi pedig Adriennel bevágtunk hajnali kettőkor egy DonPapés Margarita pizzát.
Másnap sajnos kicsit sokáig készülődtem, így tavinak nem volt sok ideje cipellőt nézni, de a 48as lábméret úgysem kompatibilis a legtöbb bolttal. Hazafelé 0-24ig WOWról beszéltünk, amit ő most, én meg már pár hónapja teljesen leszámoltunk.
Hétfőn ünnep. Azt ünnepeljük, hogy nincs suli!! Végre egy appal többet lehetek itthon. A szobámban… gép előtt. De én EZT szeretem. Ti meg engem… így. Nah mindegy. Alszom.
Csók.
Szóval feljött hát pénteken, d.u. 3 órakor. Ki is mentünk elé Adriennel, ahol is találkoztunk legidősebb, s egyetlen öcsémmel, Csabával. Adrienn hosszas nézelődés, méregetés és latolgatás után újra megállapította a megállapítani valót, miszerint köztem és öcsém közt a nemünk az egyetlen hasonlóság.
Öcsémet a vonatra, Tamást meg metróra raktuk, s ment ki-ki a saját úti célja felé. Ez nálunk a Hostel volt. Az előző kijelentés, miszerint „Tamást a metróra raktuk”, azért volt hamis, mert a szándék megvolt bennünk, pusztán csak a jegy automaták nem szerették volna, hogy igénybe vegyünk a tömegközlekedést. Mindkettő rossz volt ugyanis. Gyalog folytattuk utunkat pest csodás utcáin, s egyszer csak megérkeztünk a Colors Hostel Budapest bejáratához. Fent elrendeződtünk, bemutattam Tavit néhány ott lébecoló lakótársamnak, s kedves kis Máténk egyből fel is ajánlotta kispajtásomnak, hogy aludjon nyugodtan az ő vetett ágyában. Mégiscsak jobb az, mint egy vetetlen ágyon, takaró, s párna nélkül kényelmetlenül bóbiskolni. Mindezek után én Frosty hal rudacskákat sütöttem, Tavi pedig sajtos sonkás mártásos tésztát evett, s bevetettük magunkat a Westendbe nézelődni, iszogatni elit helyeken, sok pénzt elkölteni 2 decis gyümölcslevekre meg fél deci kávékra. Miután ezzel is megvoltunk, mozijegyünket felhasználva megnéztük az Én, a nő meg még egy fő című aranyos sablon-romantikus-vígjátékot, ami nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A következő színtér a Ferenciek tere, ahol szorgosan, csapatba verődve kerestünk egy beülős, iszogatós helyet, de ilyet nem találtunk a környéken. Azaz csak egyet, ahol egy üveg Dreher 680 forint volt. Azt kihagytuk. Felmentünk hát jó öreg hadiszállásunkra, s néhány sör, meg egy barackpálinka társaságába elkezdtünk pókerezni. Én vesztettem, de hogy ki nyert az örök rejtély marad. Tavi ezek után jó feleség módjára, fejfájásra panaszkodva elaludt, mi pedig Adriennel bevágtunk hajnali kettőkor egy DonPapés Margarita pizzát.
Másnap sajnos kicsit sokáig készülődtem, így tavinak nem volt sok ideje cipellőt nézni, de a 48as lábméret úgysem kompatibilis a legtöbb bolttal. Hazafelé 0-24ig WOWról beszéltünk, amit ő most, én meg már pár hónapja teljesen leszámoltunk.
Hétfőn ünnep. Azt ünnepeljük, hogy nincs suli!! Végre egy appal többet lehetek itthon. A szobámban… gép előtt. De én EZT szeretem. Ti meg engem… így. Nah mindegy. Alszom.
Csók.
1 megjegyzés:
Na szóval igen, hát kb így alakult. De viccet férretéve ÉN nyertem a Pókeren! :P és a lábam csak 47 és feles :). Én is jól éreztem magam, köszönöm a szereplőknek akik közrejátszottak a hétvégi utazásomban!
Megjegyzés küldése