Nosztalgia

Ez a nap is úgy kezdődött, mint mostanában sok másik, vagyis valaki/valami itthon hagyott valakit/valamit és azt én legyek szíves bevinni. Hajnali 4 órás fekvés után olyan 10 felé kellett bezúznom a városba, hogy öcsém bérletét kivigyem neki az állomásra, mire megérkezik. Utána ő és muter bezúztak a sportorvosira, én meg cipeltem haza öcsém, hozzávetőlegesen 450 kilós, hatalmas utazótáskáját. Aradi Vértanúktól egészen Felsővárosig. Közben hál istennek, találkoztam Nocca csinos, aranyos barátnőjével, aki kellemes társaságot nyújtott egy darabig, hazafelé a trollin, viszont olyas valakivel találkoztam, akire egyáltalán nem számítottam.

Első hivatalos barátnőm, általános osztálytársam, Gombkötő Andrea ült a 9es trollibusz első ajtójához közeli páros szék bal oldalán. Ő vett észre - ami mondjuk 2 héttel ezelőtt, mikor még 30cm hosszú volt a hajam kétlem, hogy sikerült volna neki – s én visszaköszöntem. A baj csupán annyi volt, hogy egy kisteherautó méretű táskával voltam, amit leraktam az egyik kettes ülés elé és visszamásztam hozzá. Furcsamód az ilyenkor szokásos hülye kérdések, kínos hallgatás elkerült minket. Valahogy örültünk egymásnak és végigbeszélgettük az utat egészen az otthonukig. Beszélgetésünket csak a néha-néha felszálló embertömeg jelentette, amikor is vissza kellett húzódnom egy pöppet Azóta már iWiW meghívót is küldtem neki, remélhetőleg hamarosan benne lesz a rendszerben.

Most indulok pár nagyon kedves Szinergiás barátomhoz ősi törzshelyünkre meginni jó sok és jó erős piákat jó olcsón jó kommersz minőségben. Idejét sem tudom mikor voltam már utoljára ott, s ráadásul velük. Az a kis sarki kocsma életünk részét képezte a Szinergiás oktatások alatt. A Reggeli kávék, mikor künn még harmatos volt a fű, a reggeli teák, amikor már úgyis mindegy volt bemennem órákra, a délelőtti sörök, melyek a feszültséget oldották remekül, s ezen sörök délutáni párjai, melyeket csak úgy ittunk mert miért ne. Szép idők, nosztalgikus idők... és még egy ált. iskolai barátnő is felbukkant. Na majd kocsmázás után talán írok.