2006 Október 23 - Ferenciek tere

Napot, kellemest. Szóval október 23. Mindenféle pártpolitika, ideológiai kinyilatkoztatás nélkül próbálom összefoglalni nektek, akiket érdekel, hogy mi történt itt, a hírekben is többször említett Veres Pálné utcában, s a Ferenciek terén, ugyanis itt lakom.

Egy-két hete nem követtem figyelemmel a Fidesz szervezkedését, a Kossuth téri tüntetők terveit, úgyhogy nem voltam teljesen képben a helyzettel kapcsolatban. Édösapám hívott fel minket a vonaton, hogy zavargások vannak blahán, astoriánál, ésatöbbi, szal vigyázzunk, mert nem vicces dolgok ezek. Vigyáztunk is. Olyannyira, hogy nem is a Nyugatiban, hanem Kőbánya kispesten szálltunk. Hozzá kell tenni, az a hely rongálások és tüntetők nélkül is legalább annyira veszélyes, gusztustalan és undorító, mint egy szétvert belvárosi utca. Amúgy feltűnően sokan választották most a Nyugati helyett a Kispesti leszállást.

Rövid tanakodás után én metróval, öcsém pedig barátnőjével és annak nővérével, taxiba szállt, s jutott haza. Kíváncsi voltam, mi lesz a Ferenciek terén, de édesapám kicsit felnagyította a dolgokat, a helyzet akkor még korán sem volt annyira rossz, mint utána. A metróaluljáróból felfelé jövet már lehetett hallani a békés tömeget, a skandálásokat, de gond nélkül át tudtam jutni rajtuk, s rá 2 percre már a szállásomon is voltam. Ezután elkezdtünk tévézni, s néztük az élő közvetítést a Ferenciek teréről. Kicsivel ez után Máté felhívta a figyelmünket arra, hogy az ablakból sokkal jobban nyomon lehet követni az eseményeket, mint a tévéből… s tényleg. Akkor tudatosult bennünk csak igazán, hogy egy vonalban vagyunk az Erzsébet híd elé emelt torlasszal, s mintegy 50 méterre zajlanak tőlünk a televízióban sugárzott események.

Az ablakból, s a televízióból értesültünk a további fejleményekről. A rendőri erősítésről, a különböző politikusoktól származó véleménynyilvánításokról a tévéből, az utcán zajló eseményekről pedig első kézből, az ablakon kihajolva szereztünk tudomást. A szállástól 2 méterre lévő éjjel-nappali bisztró ezen az estén körülbelül éves bevételének felét zsebelhette be. Tüntetések helyére éjjel-nappalit nyitni legalább akkora ötlet, mint suli mellé kocsmát rakni. Párszor mentünk le cigiért, sörökért, de azon a pár négyzetméteren nem lehetett elférni. Éjjelre már többen is megtalálták a kis boltot, lévén, hogy a Veres Pálnéban elég nagy volt a tömeg. Pár percet beszélgettünk is a tüntetőkből kivált, szomjas emberkékkel, de 10 percnél többet nem nagyon töltöttünk az utcán.

Ezután néhány perc szünet következett. A tévében is látható állóháború lohasztotta az érdeklődésünket, ám Máté telefonja után beindultak az események. Éppen Adriennel voltam az „A” szobában, mikor is felhívott szobatársam, hogy „ezt érdemes lenne látni. A másik utcában 3 kocsit borítottak fel.” Megbeszéltük, hogy lemegyünk, megnézzük mégis milyen komoly a helyzet, tőlünk kb. 30 méterre. Mire Máté vezetésével visszaértünk a helyszínre az egyik autó már lángolt. Telefonommal elég rossz minőségű képeket is készítettem, de sajnos nincs nálam az adatkábel, úgyhogy a képek feltöltésére még várni kell egy keveset. Pont az egyik fénykép elkészülése után robbant az autó, ez volt a végszó, lassan visszaszivárogtunk a szállásra s kiültünk az ablakba. Ami ezután következett háborús filmbe illő jelenetekhez hasonlított leginkább. A szűk Veres Pálné híd felöli oldalán körülbelül 10-15 rendőr állt, könnygázvetőkkel felszerelkezve, s heccelte a tőlük mintegy 15 méterre álló tüntetőket, akiket nem kellett félteni ilyen téren. Szó szót követett, elég nagy volt a hangzavar, akkor a rendőrök megindultak, végigkergették őket az utcákon. Közben öcsémmel beszéltem telefonon, ám a beszélgetés menetét meg kellett szakítanunk időről időre, mert a robbanásoktól, lövésektől nem sok mindent hallottunk a másik szavából. Karnyújtásnyira, az ablakból voltam mindezeknek szem és fültanúja. A pár perces esemény alatt olyannyira telített lett az utca könnygázzal, s a petárdákból származó foszforos füsttel, hogy mire leraktam a telefont, már nem láttam a könnyeimtől. Édesanyámmal is azért kellett befejeznem a beszélgetést, mert nem tudtam folytatni, nem láttam, s az orrnyálkahártyám is felmondta a szolgálatot. A másik szobából Máté és Adrienn is hasonló vörös szemekkel kerültek elő, ám elég jó videofelvételt sikerült csinálniuk az alattunk pár méterre zajló eseményekről. Amennyiben lesz módom, feltöltöm őket az oldalra. Jól látszik a rendőrök csoportja, a kergetőzés, jól hallatszanak a robbanások, s a villanások, egyszóval izgalmas kis videó sikeredett belőle.

Hajnali három-négy körül vált a szoba alvásra alkalmassá, addig be sem lehetett menni, mert az ember szeme nem bírta a szobában rekedt könnygázt. Ezek után már nem nagyon történt semmi, elhalkultak az emberek, a tévé is berekesztette a közvetítést. Másnap reggel voltak kirakatok amiket már újra kezdtek festeni, bár szerintem ez egyelőre kicsit korai. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de kétlem, hogy egy csak egy napos dolog lenne. Minden esetre.. Anyu, Apu, semmi bajom, jól vagyok 

Csabával kétszer beszéltem az éjszaka folyamán, lévén, hogy ő a Blahánál történt eseményektől volt nem messze, de biztonságban. Na, hát ez volt október 23. a „tűzfészekből”, ahogy megéltük, ahogy átéltük. Az biztos, hogy ilyet még csak filmekben láttam. Izgalmas volt, nem félelmetes. A videót megpróbálom minél előbb felrakni.

Legyetek jók.