Előljáróban közlöm, hogy a bejegyzés hosszú, de hát ez van, ha az ember nem jut egy héten keresztül géphez, hogy blogolhasson kedvére. Lesz egy „A Hét”, meg egy „Fociztunk” bekezdés, azokat tessék olvasni.
Fociztunk
Gyönyörű reggelre virradt a Veres Pálné 14. Főszereplőink közül kettő, Adrienn és DeluksZ nagyokat ásítva keltek fel valamelyik mobil reggel nyolcórai ébresztésére. Rövid szóváltás követve megegyeztek még 20 perc pihenőben, hogy utána rohamtempóban kelljen elkészülniük Rezső, a csapatkapitány és manager, fogadására. Pár perces csúszással, de fitten és kipihenve találkoztak a kapualjban Rezsővel, akinek szemeiből sugárzott az elszántság, és a győzni akarás… stb. stb. Az igazság, hogy jók voltunk gyerekek. Annak ellenére, hogy az ellenfél csapat tagjai mind rendelkeztek focis múlttal, s a mi csapatunkból nemhogy csak ketten mondhatták el magukról, hogy régebben versenyszerűen rúgták a bőrt, de még egy 160 cm-es nő nemű pályadíszünk is volt, (csak kedveskedem Adrienn… nagyon jó voltál pici lány, tudod) megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.
A meccs helyszínére kerítés-átmászással jutottunk át, ami valószínűleg védjegyünk lesz a jövőben. Öltöző- és idő híján közterületen öltöztünk, ami (érthető módon) csapatunk lány tagját (aki sohasem hord melltartót) némileg feszéjezte, de ahogy én legyűrtem szemérmességemet és közszemlére tettem hóleopárd mintás boxeremet, úgy Adriennek sem tartott sokáig elbújni valami közeli örökzöld mögé.
A meccset pár perces csúszással, mindennemű bemelegítést mellőzve kezdtük, s hajtottuk végig. Szerény személyem a 2. percben eljutott a klinikai halál állapotára, ahonnan is végig stagnáltam ezzel a fizikummal a 45 perces meccset. Hál’ istennek Rezső, és B-közepes keménymagosunk (aki mellesleg névadónk is) bátyja/öccse (majd kilogikázom) Ádám (?) rohamainak köszönhetően elmaradt a csúfos, góltalan vereség. Ennek ellenére kikaptunk, de jó szájízzel, emelt fővel, s csak néhány törött végtaggal vonultunk le a pályáról. Jók voltunk nah. Lehettünk volna jobbak is… sokkal jobbak, de egyelőre csak információkat gyűjtöttünk, próbáltunk asszimilálódni a csapathoz, és a csapat hozzánk. A második meccsen már kicsit bátrabban, tudva mire számíthatunk, bedöngölünk mindenkit, s elvisszük a kupát. Az eredmény vagy 10-5 vagy 9-4 lett, vagy ezen számok keveréke.
A Hét
Tökéletes vonatúttal kezdődött. 6-7 jól megtermett vonós állt be a dohányzó és az azt követő vagonok közé. Az, hogy nem ezen a nyáron barnultak, eléggé feltűnő volt, de mikor nótára zendítettek, minden kételyem elszállt. A cigányok muzikalitása egyébként messze földön híres, s nem véletlen, hogy sok (habár mostanában inkább popularizált, elkorcsosult formában) nóta még a mai napig rendszeres vendég nagyobb összejöveteleken, lagzikon, koncerteken, de amit ezek ott levágtak az felért párszáz botütéssel. A zárt ajtókon át is tökéletesen hallottam, amit azok összenyávognak, így Somogyi Tímea művésznővel folytatott intellektuális beszélgetésem nem sikerült túl fényesre. Visszafelé felajánlottam, hogy én megyek előre, nehogy valami gond legyen, mert pár sört már legurított a díszes társaság, és hát Tímea kisasszony igencsak szemrevaló. Kedélyesen elfogadta lovagiasságomat, át is értünk a másik vagonba, ahol közölte, hogy ”a kurva anyjukat, csak sikerült megfogni a seggemet!” Széééép, mondom. Direkt védelmező pozíciót vettem fel, erre hátulról támadnak. A héten, talán ez volt a legizgalmasabb dolog, ami történt.
A csapat összerázódása tökéletes úton halad továbbra is. A sörfogyasztás némileg mérséklődött, s most már az alkohol nélkül is tökéletesen gátlástalanok vagyunk. Sábáról, a Colors Budapest Hostel kutyájáról még mindig nem derült ki, hogy igazából macska, de ez csak idő kérdése, s Máté is egyre sűrűbben hozogatja már fel kiskorú barátnőjét. Ez leginkább azért jó, mert így Adriennel mi is tudunk szolidálni, s nekünk is megköszöni valaki, hogy nem mentünk be a szobába jó ideig.
A második japán dogám 104,5 pontos lett. A maximum 105 volt. Ennyit a kitűnő átlagomról. Alig mertem itthon elmondani. Hétfőn meg érkezik a laptop. Értitek… hétfőn. Nem vasárnap, nem csötörtökön, vagy pénteken… HÉTFŐN! Szegedre! Azzal a lendülettel, ahogy utazok vissza pestre, kb., jön is a kicsike, hogy hűlt helyemet találja szegeden. Nah de majd jövő héttől kezdve… huh, hatalmas gépezéseket fogok levágni. A blogom is rendszeresebb lesz, mert ez a heti egy bejegyzés nagyon kevés sajnos. Igáig meg már úgysem olvasta senki, aki igen az meg természetellenesen imád engem. Megjegyzem, jól teszi.
Millió csók.
Fociztunk
Gyönyörű reggelre virradt a Veres Pálné 14. Főszereplőink közül kettő, Adrienn és DeluksZ nagyokat ásítva keltek fel valamelyik mobil reggel nyolcórai ébresztésére. Rövid szóváltás követve megegyeztek még 20 perc pihenőben, hogy utána rohamtempóban kelljen elkészülniük Rezső, a csapatkapitány és manager, fogadására. Pár perces csúszással, de fitten és kipihenve találkoztak a kapualjban Rezsővel, akinek szemeiből sugárzott az elszántság, és a győzni akarás… stb. stb. Az igazság, hogy jók voltunk gyerekek. Annak ellenére, hogy az ellenfél csapat tagjai mind rendelkeztek focis múlttal, s a mi csapatunkból nemhogy csak ketten mondhatták el magukról, hogy régebben versenyszerűen rúgták a bőrt, de még egy 160 cm-es nő nemű pályadíszünk is volt, (csak kedveskedem Adrienn… nagyon jó voltál pici lány, tudod) megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.
A meccs helyszínére kerítés-átmászással jutottunk át, ami valószínűleg védjegyünk lesz a jövőben. Öltöző- és idő híján közterületen öltöztünk, ami (érthető módon) csapatunk lány tagját (aki sohasem hord melltartót) némileg feszéjezte, de ahogy én legyűrtem szemérmességemet és közszemlére tettem hóleopárd mintás boxeremet, úgy Adriennek sem tartott sokáig elbújni valami közeli örökzöld mögé.
A meccset pár perces csúszással, mindennemű bemelegítést mellőzve kezdtük, s hajtottuk végig. Szerény személyem a 2. percben eljutott a klinikai halál állapotára, ahonnan is végig stagnáltam ezzel a fizikummal a 45 perces meccset. Hál’ istennek Rezső, és B-közepes keménymagosunk (aki mellesleg névadónk is) bátyja/öccse (majd kilogikázom) Ádám (?) rohamainak köszönhetően elmaradt a csúfos, góltalan vereség. Ennek ellenére kikaptunk, de jó szájízzel, emelt fővel, s csak néhány törött végtaggal vonultunk le a pályáról. Jók voltunk nah. Lehettünk volna jobbak is… sokkal jobbak, de egyelőre csak információkat gyűjtöttünk, próbáltunk asszimilálódni a csapathoz, és a csapat hozzánk. A második meccsen már kicsit bátrabban, tudva mire számíthatunk, bedöngölünk mindenkit, s elvisszük a kupát. Az eredmény vagy 10-5 vagy 9-4 lett, vagy ezen számok keveréke.
A Hét
Tökéletes vonatúttal kezdődött. 6-7 jól megtermett vonós állt be a dohányzó és az azt követő vagonok közé. Az, hogy nem ezen a nyáron barnultak, eléggé feltűnő volt, de mikor nótára zendítettek, minden kételyem elszállt. A cigányok muzikalitása egyébként messze földön híres, s nem véletlen, hogy sok (habár mostanában inkább popularizált, elkorcsosult formában) nóta még a mai napig rendszeres vendég nagyobb összejöveteleken, lagzikon, koncerteken, de amit ezek ott levágtak az felért párszáz botütéssel. A zárt ajtókon át is tökéletesen hallottam, amit azok összenyávognak, így Somogyi Tímea művésznővel folytatott intellektuális beszélgetésem nem sikerült túl fényesre. Visszafelé felajánlottam, hogy én megyek előre, nehogy valami gond legyen, mert pár sört már legurított a díszes társaság, és hát Tímea kisasszony igencsak szemrevaló. Kedélyesen elfogadta lovagiasságomat, át is értünk a másik vagonba, ahol közölte, hogy ”a kurva anyjukat, csak sikerült megfogni a seggemet!” Széééép, mondom. Direkt védelmező pozíciót vettem fel, erre hátulról támadnak. A héten, talán ez volt a legizgalmasabb dolog, ami történt.
A csapat összerázódása tökéletes úton halad továbbra is. A sörfogyasztás némileg mérséklődött, s most már az alkohol nélkül is tökéletesen gátlástalanok vagyunk. Sábáról, a Colors Budapest Hostel kutyájáról még mindig nem derült ki, hogy igazából macska, de ez csak idő kérdése, s Máté is egyre sűrűbben hozogatja már fel kiskorú barátnőjét. Ez leginkább azért jó, mert így Adriennel mi is tudunk szolidálni, s nekünk is megköszöni valaki, hogy nem mentünk be a szobába jó ideig.
A második japán dogám 104,5 pontos lett. A maximum 105 volt. Ennyit a kitűnő átlagomról. Alig mertem itthon elmondani. Hétfőn meg érkezik a laptop. Értitek… hétfőn. Nem vasárnap, nem csötörtökön, vagy pénteken… HÉTFŐN! Szegedre! Azzal a lendülettel, ahogy utazok vissza pestre, kb., jön is a kicsike, hogy hűlt helyemet találja szegeden. Nah de majd jövő héttől kezdve… huh, hatalmas gépezéseket fogok levágni. A blogom is rendszeresebb lesz, mert ez a heti egy bejegyzés nagyon kevés sajnos. Igáig meg már úgysem olvasta senki, aki igen az meg természetellenesen imád engem. Megjegyzem, jól teszi.
Millió csók.
4 megjegyzés:
na itt is vagyok...még mindig teljességgel lenyűgöz lényed annak része mely ennyire fenomenálisan és frappánssan képes fogalmazni...lehet akármilyen hosszú egy szöveg...a DeluksZ név kötelez...mégpedig arra h az ember grimasz nélkül ásítozó fáradtsággal és egyre nehezedő pillákkal végigolvassa.még garancia sem kell..aki már olvasta valamelyik írásod,legyen az erotikus történet,blog epizód vagy akár fórum szösszenet,tisztában van azzal h Te kedves és igen mélyen tisztelt Bogdánom érdekes személyiség vagy...de talán ami ezt még tökéletesebbé teszi(pedig páran még azt hinnék h nem lehet) az az h igenis meg vagy áldva azzal a képességgel h a világot is érdekessé tedd magad körül..amiket és amikről írsz teljesen átlagos történések..mégis egy izgalmas és kreatív ember klaviatúrája által életrekelnek a képek,behunyom a szemem és akár együtt éltünk át valamit akár nem(bár utóbbi nem annyira jellemző) a Te szemeddel látom a színeket,a füleddel hallom a hangokat etc...a lényeg h köszönöm ezt a fajta intenzív perfekcionizmust...:)hogy őszinte legyek..egy hete már alig vártam h hú de jó lesz ha meglesz a köv.blog bejegyzés...biztos olvashatok majd arról h Te meg Én meg h Én meg Te...de rájöttem h mégsem akarok...ez a te blogod és bár nagyban kitöltöm napjaidat még ha könnybelábadt szemmel olvashatnám is a majdnem szerelmes sorokat...ez nem erröl szól.nem rólam.nem is rólunk.én egy blogfoszlány vagyok...és nem is szeretnék kitörni ebböl a szerepkörből...ez a te kis világod...amit sajátos módon osztasz meg a világ piciny irántad érdeklődő részével...és bár fontos vagy...nem is kicsit..rájöttem h engem TE érdekelsz...nem pedig csak az ami belöled az enyém lehet...más...:a fociértékelés is igencsak teccetös...de még csak az első volt...milyen jó lesz úgy blogot írnod ha már izzadtan a kupát csókolgatjuk...mellesleg Rezső pólóját akát meccs utáni állapotában is visszaszolgáltathatnám...egy árva verejtékcsepp sem gördült se a gerincem mentén sem pedig a mellkasomon...a lényeg h teccik ahogy és amikről írsz....
ugyh üdvözölhecc rendszeres olvasói körödben.csók...Adri
A meghatottság könnycseppjei gördülnek arcomon. Soha nem kaptam még ilyen kedves sorokat!
nagyon kíváló bejegyzés kedves DeluksZ:)
nem látszott, hogy a 2. percben elfogyott a szusz belőled:)
ejha
Megjegyzés küldése