2007. február 23.

Hogy mit loptak el...

Mindenki akkor szisszent fel erőteljesebben, s mindenkinek akkor komorodott el igazán az arca, amikor megemlítetem, hogy minden iratom, amivel igazolni tudom magam, a kabátban volt. A személyigazolványtól elkezdve, a taj-és adókártyámon át a diákomig. Diákbérlet, törzsutas-kártyák, névjegyek... Ez semmi. Ez mind semmi ahhoz képest, amit én igazán elveszettnek tartok.

Tudjátok, ezeket a papírokat semmiség pótolni. Pár napot igénybe vesz az utánajárásuk, lehet, hogy időnként idegeskedni is fogok, de ismervén szüleim kapcsolatait, kétlem, hogy bármelyik esetben sorba kéne állnom. Ez mind, mind lényegtelen apróság, melyek ugyanúgy pótolhatók, reprodukálhatók, és ha újra eltűnnek, akkor újra pótolhatók. Tényleg ez számítana a legnagyobb veszteségnek? Adatok, amiket fejből úgyis tudok...

Emlékek tűntek el akkor, ragaszkodás mart akkor a szívembe. Mintha a bőrömtől fosztottak volna meg. Akik ismernek, jól tudják, hogy legtöbb esetben még boltba is abba a kabátba mentem. Ha leszaladtam egy gyors cigire a ház mögé, akkor ezt a kabátot kaptam magamra. Komolynak éreztem magam benne. Huszonegyedik születésnapomra kaptam szüleimtől. Hosszas tépelődés után döntöttünk emellett. Egy olasz kecskebőr kabát volt. Nem egy a sok közül, hanem Az a kabát. Egy születésnapi ajándék.

Az mondod személyigazolvány? Azt mondom papír fecnikre írt szövegek, melyek már évek óta a bérlettartó tok alján bújnak. Azt mondom apró rajzok, melyekhez emlékek kötődnek, azt mondom napok, melyek nemrég még megvoltak, ma már nincsenek. Talán jobb is, hogy sokukra nem is emlékszem. Mind-mind pótolhatatlan dolgok. Soha nem lesz még egyszer első bőrdzsekim. Azok a napok örökre eltűntek, azok a fecnik, melyek valószínűleg egy szemetes mélyén lapulnak, sohasem kerülnek már vissza hozzám, és Ez, ez az, ami mérhetetlenül elszomorít.

Azt mondod szegényebb lettem körülbelül 60. 000 forinttal? Azt mondom élményekkel és emlékekkel lettem szegényebb.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

mingyå sirok:(
nagyon sajnalom bogdi, aterzem a helyzeted, meg melyen el bennem az a multkori eset amikor az egesz taskamat elloptak, benne minden iratommal, fenykepezovel es a penztarcaban rejlo kis fecnikkel, meg tablokepekkel amit nem kis energia volt osszgyujteni...utalom a lopos embereket, fuck them!!de azert fel a fejjel

Adrienn írta...

olyan sokszor bújtam ahhoz kabáthoz, ha fáztam, vagy ha csak kedvem tartotta. nekem nem újdonság ugye amit írsz, mert beszélgettünk már erről, de így olvasva eléggé elszomorodtam ismét..:(

Névtelen írta...

:(